Alapítványunk szeretettel várja a személyi jövedelemadójának 1%-át. Adószámunk: 18248694-1-13

Bankszámla számuk: UniCredit Bank 10918001-00000122-66370003


Egy jobb holnapért


Az alapítványunk célja: 

Alapító attól a céltól vezérelve hozza létre az Alapítványt, hogy a gyermekek szellemi fejlődése érdekében közérdekű, művelődési feladatokat lásson el.

Az Alapítvány célja, hogy az óvodások, iskolások szabadidejüket olyan foglalkozások keretében töltsék el, amelyek során megismerik környezetüket, a társadalomban aktuálisan felmerülő problémákat és azok kezelését, lehetőségük nyílik képességeik fejlesztésére, egymás megismerésére és elfogadására.

Ezen belül célja elsősorban

– a gyermekek és az ifjúság oktatása, természetszeretet kialakítása az állatvilág és az élő környezet

személyes tapasztalatokon át történő megismertetésével,

– szabadidős tevékenységek szervezése óvodás és iskolás gyermekek részére napközis és

bentlakásos táborok szervezésével, a foglalkozásokat különböző témák köré csoportosítva,

– kedvezményes táborozási lehetőségek biztosítása árvaházi illetve kórházban hosszan ápolt

beteg gyerekek, nagycsaládosok és szociálisan hátrányos helyzetűek részére.

 

A fenti alapvető feladatok elérése érdekében az Alapítvány tevékenysége:

 

  1. Az élővilág és az élő környezet megismertetése a gyermekekkel, ezen belül:

-A Fővárosi Állat- és Növénykert területén különböző témakörökben óvodás és iskolás

csoportoknak tanulmányi foglalkozás lebonyolítása;

– Az ország különböző Nemzeti Parkjaiban illetve természetvédelmi területein természeti túrák szervezése állatok és növények megfigyelésével a Természetvédelmi Felügyelet engedélyével;

  1. Nyári napközis táborok, hétvégi foglalkozások szervezése különböző témakörök köré

csoportosítva, ld. drogprevenció, elsősegély, egészséges életmód, zenei, kézműves, nyelvi, sport stb.

  1. Szabadidőprogram, osztálykirándulás szervezése, lebonyolítása iskoláknak, óvodáknak.
  1. 0-3 éves gyermekek egészséges testi-lelki fejlődése érdekében a Recefice bölcsödéinek az ellátás színvonalának emelése, továbbá, hogy a gyermekek szellemi fejlődése érdekében közérdekű, művelődési feladatokat lásson el. A Recefice családi bölcsődékbe valamint, napközbeni gyermekfelügyelet, alternatív napközbeni ellátás (játszótéri program, játszóház, játszóház integratív családi játéktár klubfoglalkozás) járó gyermekek támogatása, a nevelési, oktatási munka segítése .
  1. A bölcsődékbe és alternatív napközbeni gyermekfelügyeletbe járó gyermekek testi és szellemi fejlődésének elősegítése.
  1. A gyermekek ellátási feltételeinek javítása pl. játszószoba, mosdó, öltöző és játszókert rendezése. A kisgyermekek méretének és mozgásának megfelelő bútorok, berendezések, kiegészítők (pl. függönyök, textíliák), valamint a szakmai munkát elősegítő személtető eszközök beszerzése. Gyermekjátékok beszerzése és karbantartása.
  1. Gyermekek étkezéséhez szükséges alapanyagok beszerzése. Gyermek zsúrokra, születésnapi és egyéb gyermek és családi rendezvényekre az étel és ital beszerzése.
  1. Az egészséges életmódra nevelés feltételeinek megteremtése, fejlesztése, eszközök beszerzése, programok szervezése mindennapos torna szervezésével, mindennapos zöldségés gyümölcsfogyasztással. Az egészséges étkezési szokások kialakításához különféle eszközök, felszerelések beszerzése.
  1. Környezettudatos és környezetvédő magatartásra való nevelés közvetett és közvetlenformáinak támogatása. A természetvédelmi kultúra fejlesztése, a természet védelmével kapcsolatos ismeretek oktatása.
  1. A gyermekek mozgásigényének minél jobb kielégítése, a gyermeki személyiséget, gondolkodást, manuális készséget legkorábban fejlesztő játékok, szobai és udvari játékok beszerzésével, programok szervezésével (pl. őszi-téli időszakban játékos gyógytorna) a játékpark bővítése, karbantartása.
  1. A kézműves tevékenységekhez szükséges alapanyagok biztosítása, kézműves programok megvalósítása bölcsődés és bölcsődei ellátásban nem részesülő gyermekek és szüleik részére pl. nyílt napok, gyereknap, évzáró rendezvény.
  1. Az intézményhez kapcsolódó programok támogatása, pályázatok lebonyolításának elősegítése.
  1. A bölcsődei szociális, kulturális, oktatási és nevelő tevékenység szakmai és tárgyi feltételeinek biztosításához való hozzájárulás, (kulturális programok, kirándulások szervezése, tiszteletdíjak, útiköltség, belépőjegyek ára) természetes alapanyagú eszközök, berendezési tárgyak, játékok beszerzésével, a játékállomány bővítésével.
  1. A bölcsődei dolgozók részére szakmai továbbképzések, kirándulások szervezése. A szakmai továbbképzések költségeihez való hozzájárulás (utazási és szállásköltség, részvételi díj stb.).
  1. A bölcsődei dolgozók munkába járásának segítése, munkához szükséges eszközök biztosítása ( pl. munkaruha, védőcipő).
  1. Előadások, konferenciák szervezése és/vagy szervezéséhez való hozzájárulás.
  1. Szakmai és a szülők részére nevelési tanácsokat tartalmazó ismeretterjesztő anyagok szerkesztése, a kiadással kapcsolatos költségek fedezése, a bölcsődei szolgáltatásokról kiadott tájékoztató költségeinek finanszírozása.
  2. Szakmai ismeretterjesztő anyagok beszerzése, szakkönyvtár létrehozása és felesztése, szakfolyóiratok előfizetése, szakkönyvek vásárlása.
  1. A családok jólétének erősítése, családbarát programok, családi délutánok szervezése.

Éves beszámolók

feltöltés alatt

Támogatóink

Feltöltés alatt